Anyák napjára

Az anya nem akkor születik meg, amikor a kisbaba. Az anyának a gyermek világrajövetele csak az első lépés az anyává válás útján. Egy olyan úton, amit mi magunk építünk a legszebbnek, legtisztábbnak, legerősebbnek vélt kövekből. Anyának lenni hatalmas feladat, végtelen kihívás: kimerítő utazás és óriási jutalom. Vége nem akkor van, amikor gyermekünk hivatalosan nagykorúvá válik. Az anyaság akkor végződik, amikor az életünk.

Hiszen anyaság a gyermek születése, az aranyóra, az első mellre tétel, és anyaság a császármetszés, a műtét utáni néhány óra kábaság, a kihagyott első pillanatok és a kudarcba fulladt szoptatási kísérlet is. Anyaság a hazatéréskor ránk szakadó hatalmas felelősség, a remegő fejecske átbújtatása a ruha kivágásán, a hőmérővel ellenőrzött vízhőmérséklet, vagy a könyökmerítéssel csekkolt fürdővíz. Anyaság az első lázas éjszaka, a mentő kihívása, az első kórházi éjszaka, a hasmenés, a hányás, a fojtogató aggodalom, az átvirrasztott éjszakák. Anyaság a betegség utáni első mosoly, a láztalanság simogató nyugalma.

Anyaság az első pár lépés és kimondott szó fölött érzett boldogság, ahogyan anyaság az is, ha ennek nem tulajdonítunk túl nagy szerepet. Anyaság az óvodai beiratkozás, az iskolaválasztás, a felvételi, a nyelvvizsga, az érettségi és a diplomavédés.

Anyaság az első szerelem, az első szakítás, a veszekedés a barátokkal, a kibékülések, a lánykérés és az esküvőn törölgetett ráncosodó szempár. Anyaság a pozitív terhességi teszt – az első, ami nem a miénk. Anyaság az unokánk születésének kirobbanó boldogsága, egy új kisbaba közelségének ajándéka. Anyaság a terített asztal, a gyakran csörgő telefon, a hétvégi vacsorák, és a közös nyári hétvégék. Anyaság az is, amikor ágyunk köré gyűlik a család, és a kezünket fogva búcsúzkodnak tőlünk szeretteink.

Az anyaság és az élet szétválaszthatatlan, akárcsak az anya és gyermek között keletkezett kötelék. Nincs visszaút, nincs hátraarc, mert ha még másként is döntenénk, a ránk tekintő csillogó szempárt a saját életünk árán sem adnánk semmiért.

Anyának lenni elismerés nélküli örök munka és harc. Mindig keménynek lenni, rendre utasítani, tanácsot adni, egy másik életet felelősséggel irányítani nem könnyű feladat. Anyák napján azonban kitüntetést kapunk. Elismerést attól, aki a legfontosabb számunkra. A maszatos kezek által alkotott festett virágok, a szégyenlősen elszavalt versike, a csodálatos rajz vagy az illatos csokor azonban azt üzeni nekünk: „Köszönöm, hogy vagy! Mindent jól csinálsz, anya!”